



A Dóra Barkács – a kezdetekkor - egyéni vállalkozásként indult, ma már mintegy 20 embert foglalkoztató cég lett. Az évek során a festékkereskedés mellett az asztalosipari feladatokat is felvállalták. A kínálat is folyamatosan bővült, ma már 8 ezer színt keverünk ki és a tapétától kezdve a különböző belső burkolási anyagokig, mindent igyekszünk felvonúltatni. – A kínálat mellett az üzlet is nagyobb lett, így bevállaltuk a rattan- és egzotikus kisbútorok forgalmazását is. – Az asztalosműhelyben pedig korszerű modern gépekkel minden elképzelést megvalósítunk fából. Legyen szó bútorokról, lépcsőkről, üzletberendezésekről, templomajtóról vagy akár tulipános székről. Jelenleg nyílászárókra szól a legtöbb rendelésünk, melyeket ingyen felmérünk és be is építünk. A műhelyben asztalosipari tanulókat is foglalkoztatunk. Kiváló szakemberek felügyelete alatt sajátítják el a szakmát. Olyannyira, hogy az életben, ha éppen csónakot kell javítaniuk, az sem jelenthet problémát.

A barkácsbolttal kezdődött, ma pedig már egy 15 ezer
féle termékből álló
választékkal, komplett lakás-felszerelési,
barkács - és festékválasztékkal
rendelkező áruházban várja
vásárlóit a marcali Dóra Barkács. (A fenti képre
kattintva tegyen egy virtuális sétát
Üzletünkben!)
Eredetileg egy asztalost alkalmaztunk, őt is elsősorban azért, hogy az üzlet építésekor szükséges munkákat elvégezze. Aztán fokozatosan egyre több munkája lett a vevők kiszolgálásában is, a folyamat pedig ma ott tart, hogy nyolc asztalos dolgozik a cégnél. Kizárólag natúr fából, hagyományos stílusban dolgoznak, és elsősorban megrendelésre készítenek nyílászárókat, épületasztalos-ipari termékeket, tetőtér-beépítéseket, valamint lépcsőket, beépített bútorokat és galériákat. De aki a kertbe és a teraszra szeretne fából valami szépet, annak is elég a Dóra Barkács üzletébe elmennie.

A cég sikerének egyik titka, hogy igyekszünk mindig a vásárlók zsebének legmegfelelőbb árakat kialakítani: - Nálunk nem csak szlogen, hogy a forgalomnak kell nőnie, nem pedig a haszonnak. Hogy ezt sikerült eddig mindig eltalálnunk, arra a forgalom bővülése a legjobb mérce. Ezt a hagyományt a jövőben is folytatni kívánjuk, ezért mindig azon termékköröket kínáljuk akciósan, amire éppen a legnagyobb a szezonális kereslet.
Minden, ami
fából készül: a megrendelő igénye
szerint.
Árut vásárlás mellett, komplett
szolgáltatás – a
szaktanácsadástól a gyártásig